utazás

egyszerűen

 

Párizs

Párizsi utazás

 

Párizs a világ legromantikusabb városának mondható, mely a világon talán a legtöbbet kínálja a divat, és a kultúra terén egyaránt. Gyakran említik a szerelem vagy az éjszakai szórakozóhelyek városaként is.

Párizs Eiffel-torony

Párizs jelképe, melyet az 1889-es Világkiállításra építettek, megemlékezve a forradalom századik évfordulójára. A vasból készült óriás 320 méteres magasságával a világ egyik legmagasabb építménye. Első három szintje a nyilvánosság előtt nyitva áll, lifttel, és lépcsőn is lehetőség nyílik megközelítésére.

Párizs Notre Dame

A hatalmas méreteket öltő katedrális az ország szimbóluma, mely a gótikus építészet remekműve. Az öthajós építmény nyugati homlokzatáról gyönyörű kilátás nyílik Párizsra. Érdekessége, hogy több mint 6000 ezer hívőt képes befogadni egyszerre. Belső részén lenyűgöző látványt nyújtanak rózsaablakai.

 

Párizs Diadal-ív

Napóleon kezdeményezésére kezdték építeni 1806-ban ezt a csodálatos építményt, melynek négy pillérén négy szobor található. A szobrok az 1810-es diadalra, az ellenállásra, a békére és az önkéntesek hazaérkezésére emlékeztetnek. Az épületben található egy kis múzeum is, mely múltját mutatja be a betérőknek. A Diadal-ív tetejéről a város csodálatos képe tárul a látogató elé, de megtalálhatjuk itt kőbe vésve a napóleoni időkben vívott csaták helyszíneinek nevét, valamint az 558 hadvezér nevét is. A Diadal-ív alatt egy ismeretlen katona sírját látható, és egy örökmécses, mely a világháborúkban elhunytaknak állít emléket.

Párizs Louvre

A híres múzeum 1200 körül épült, mely akkoriban erődként szolgált. A múzeum szebbnél szebb képeket, antik tárgyakat és szobrokat rejt, itt található többek között a Mona Lisa és a Milói Vénusz. Fényképezni tilos a képeket, bár még a bátortalanabbak is megszegik a szabályokat és készítenek róluk néhány fotót emlékül.

Párizs Champs-Élysées sugárút

A sugárút valaha a hivalkodó arisztokraták sétánya volt, mely a párizsiak életörömének szimbólumává vált. Ma már gyorséttermek, mozik, autószalonok uralják, melyek elfakították a régi ragyogást. A sugárút 2 kilométer hosszú és 70 méter széles, mely esti sétákra ideális helyet teremt.

Egy-egy séta alkalmával érdemes megtekinteni a gótikus Udvari Kápolnát, az Igazságügyi Palota kétszintes épületét, valamint a 11 ezer négyzetméteres Operaházat. Hasonlóan szép látványt nyújt a Városháza gótikus épületszerkezetével, olaszos motívumaival.

Párizsi Szállodák

Hotel HOLIDAY INN

DISNEYLAND RESORT

Hotel DE GENEVE

 



Párizs

2.366 Ft.-

Párizs

3.040 Ft.-



 

Párizsi képek

  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs
  • Párizs

 

 

Szólj hozzá Te is a fórumhoz!

anonim hozzászólás

anonim hozzászólás - 2018.03.21 02:59

&#1058;&#1057; &#1072; &#1086;&#1090;&#1082;&#1091;&#1076;&#1072; &#1080;&#1085;&#1092;&#1072;<a href=http://topenglish.md/ru>:)</a>
...

 

anonim hozzászólás

anonim hozzászólás - 2018.02.17 22:13

&#1061;&#1072; &#1074;&#1086;&#1090; &#1074;&#1099; &#1078;&#1078;&#1086;&#1090;&#1077;<a href=http://agrolinepro.ru/pictures-of-equipment>,</a>
...

 

anonim hozzászólás

anonim hozzászólás - 2017.12.29 21:55

&#1053;&#1077;&#1086;&#1078;&#1080;&#1076;&#1072;&#1085;&#1086; &#1082;&#1072;&#1082; &#1090;&#1086; #
...

 

anonim hozzászólás

anonim hozzászólás - 2017.11.10 15:17

#
...

 

anonim hozzászólás

anonim hozzászólás - 2017.10.06 19:30

&#1057;&#1087;&#1072;&#1089;&#1080;&#1073;&#1086; #
...

 

Szólj hozzá Te is a fórumhoz!

megerősítő kód

Megerősítő kód: ?