Horvátország utazás
Horvátország utazás
Zágreb
Horvátország fővárosának, Zágrebnek, mely telis tele van történelmi, illetve természettudományi múzeumokkal, az egyik legnagyobb látványossága, a fantasztikus Szent-István székesegyház, melyben elképesztő szépségű freskók, márvány oltárok, és szószékek tekinthetőek meg.
A székesegyház közelében található egy másik kedvelt látványosság, a Lotrscak torony, melyből letekintve beláthatjuk, az egész várost.
Nagyon híres galériája Horvátország fővárosának, a Strossmayer galéria, mely rengetek fennmaradt ókori rajzot, valamint néhány egyiptomi múmiát őriz.
Rovinj
Horvátország Isztria félszigetének nyugati partján helyezkedik el Rovinj. A turisták, a hangulatos köztereit, sétányait kedvelik leginkább.
Horvátország eme városának római-kori hangulatába szépen illik, a nevezetes, vörös óratornya.
A város környezete is gyönyörű látványt nyújt, az azt körbevevő hegyeknek köszönhetően.
Porec
Horvátország, és az Adria egyik legnagyobb látogatottságának örvendő úti célja.
A városban rengeteg ókori, román kori és gótikus stílusú épületet, és emléket találhatunk, melyek közül az egyik legszebb, és legismertebb, a Eufráziusz bazilika, a maga csodálatos padlójával, és falmozaikjaival. A bazilika építése nagyjából a 6. századra tehető.
Horvátország eme csodálatos tengerparti városát, a rómaiak alapították.
Érdekessége még a városnak, hogy egy rövid hajóúttal elérhetjük Velencét is.
Pula
Pula, mely az Isztriai félsziget délkeleti részén található, az Adria egyik legrégebbi városa, melyet a kutatók szerint, mintegy 3000 évvel ezelőtt alapítottak. A városban rengetek műemléket tekinthetünk meg, horvátországi utazásunk során, ezek közül az egyik legismertebb, az amfiteátrum, mely az idők során, szinte a város szimbólumává vált.
Umag
Horvátországban járva, érdemes meglátogatni Umag várost is, hiszen megtekinthető itt, a 18.sz-i Szt.Mária barokk templom.
Opatija
Opitja, Horvátország, és egyben a Kvarner-öböl egyik legkedveltebb és legszebb nyaralóhelye, telis-tele szebbnél szebb, parkokkal, exkluzív villákkal, és gyönyörű tengerparti szállodákkal, valamint pálmafákkal szegéjezett sétányokkal.
Dubrovnik
Dubrovnikot, az Adria gyöngyszemeként is emlegetik. A város, Horvátország egyik kis szigetén helyezkedik el., eredeti neve Raguza volkt. Dubrovnik, két domb közé épült, reneszánsz stílusú város, mely a klasszikus reneszánsz stílust adja vissza a látogatónak.
Horvátország e városának egyik legismertebb, és legkedveltebb nevezetessége, a "Stradun", mely egy majd 300 méteres kis utca az óvárosban. A város lakói, és a turisták is előszeretettel látogatják, a közelben lévő Lokrum szigetet.
Split
Split, Dalmácia egyik legcsodásabb, és legrégibb városa, mely közel 1700 éves múltra tekint vissza. Fennmaradt emlékei közül, az egyik leghíresebb, és legszeb, a palotakomplexum, a mai óvárosban, mely jelenleg az UNESCO világörökség része.










